Medián: Már 700 ezernél is többen ismerik a Nyomtass te is! nevű új szamizdatot

A Medián országos reprezentatív mérése szerint a Nyomtass te is! heti szamizdat újsággal a budapestiek 14 százaléka találkozott már, de a községekben élők 10 százaléka is így nyilatkozott. A mozgalom aktivistái ezt most még tovább növelhetik választási akciójukkal: szombaton 10 órára hívják az önkénteseket a Vígszínház elé, mivel csak Budapesten százezer újság vár szétosztásra, az esélyes ellenzéki jelöltek névsorával.

Március elején még a szavazókorú népesség hat, március végén már kilenc százaléka ismerte a Nyomtass te is! újságot, ezzel három hét alatt kb. 480 ezerről több mint 700 ezerre növelte a lap az olvasótáborát. A falvakban ráadásul az átlagosnál is dinamikusabb volt a növekedés, azaz a Nyomtass te is! újságnak, ill. a köré szerveződött mozgalomnak sikerül elérnie azt a kitűzött célját, hogy az információk elől elzárt településekre juttassanak el híreket.

A Nyomtass te is! mindössze egy félbehajtott A/4-es lapból áll, amelyet mindenki otthon is kinyomtathat. A hetente megjelenő lap tavaly augusztusban indult, és a 37. számnál tart.

Ezen a héten a központilag nyomtatott példányok száma elérte a félmilliót, ehhez jön még az a mennyiség, amelyet önkéntesek nyomtatnak és terjesztenek szerte az országban. Ez a kiadvány jelenleg – mondhatni – Magyarország legnagyobb példányszámú hetilapja. Ezt igazolja vissza a Medián legfrissebb kutatása is.

A Nyomtass te is! legutolsó, 37. száma, amely letölthető a www.nyomtassteis.hu honlapról, választási tudnivalókat tartalmaz, és ismerteti az esélyes ellenzéki jelöltek névsorát.
Az elmúlt napokban több százezer példányt osztottak szét vidéken, vidéki városokban, megyeszékhelyeken és kistelepüléseken. A kampány végére hagyták Budapestet: szombaton 10 órakor a Vígszínházhoz várják mindazokat, akik segítenének abban, hogy egész Budapest megismerje az esélyes ellenzéki jelöltek névsorát. Ugyanakkor a Pest megyeieknek is érdemes lesz odamenniük, mert Pest megyei verziója is van az újságnak, amelyek a megyében oszthatók.